Prológus
- Cserébe én is ígérek neked valamit! – mondta. – Megígérem: ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem. Nem fogok visszajönni. Soha többet nem teszlek ki annak, aminek eddig. Ott folytathatod az életed, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.
A térdem megremegett, a fák hirtelen imbolyogni kezdtek. Hallottam, hogy a vér lüktetése felgyorsul a fülemben. Edward hangja valahonnan a távolból szüremlett.
Gyöngéden elmosolyodott.
- Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.
- És a te emlékeid? – kérdeztem. Úgy hangzott, mintha valami a torkomon akadt volna, mintha fuldokolnék.
- Hát… - Edward egy rövid pillanatig habozott. – Én nem felejtek el semmit. De az én fajtámnak… nagyon könnyű elterelni a figyelmét.
Elmosolyodott: a mosolya nyugodt volt, de a szeme most sem mosolygott. És ekkor a minden éjjel visszatérő álmom megváltozott. A hasam nagy volt. Terhes voltam. Edward undorodva nézett rám. Ez a pillantás tőrként döfődött a szívemben.
- Hát, gondolom, ez minden. Nem fogunk többé zaklatni. Remélem boldogok lesztek – a hangja hirtelen tele lett keserűséggel, de a gúnyos él megmaradt benne. – És üdvözlöm a büszke apát…
Zokogva ültem fel az ágyon. Mért nem tudtam meg előbb hogy terhes vagyok. Talán azzal marasztalhattam volna Edwardot is. De, nem! Az álmom azt mutatta hogy akkor csak még rosszabb lett volna a helyzet. Még hogy Olyan lesz, mintha nem is létezett volna. Ez lehetetlen hiszen itt hordom a szívem alatt a gyerekünket. Na, sürgősen ki kell vernem Őt a fejemből. Már csak az hiányzik, hogy megint vissza kerüljek abba a depresszióba, amiből Jake és a babám segítségével úgy ahogy kilábaltam. Vajon mennyi az idő? Huh. Már fél kettő. Jó sokat aludhattam. Bekapok valamit aztán elmegyek sétálni az erdőbe. Végigsimítottam a (már) nagy hasamon, és óvatosan kikeltem az ágyból. Akkor még nem is sejtettem hogy ma valaki olyannal fogok találkozni, aki örökre megváltoztatja az életemet....
1.fejezet
Egy új élet kezdete
A Forksi erdőben sétáltam. Alkonyodott. Tisztában voltam vele, hogy haza kéne mennem, de nem akartam. Lassan 2 hónapja vagyok terhes, de úgy nézek ki, mint aki már a 9- edikben van. Meg van az oka annak, hogy a lányom ( mert éreztem hogy lányom lesz) ilyen gyorsan fejlődik. Félig vámpír. Az apja Edward Cullen, aki elhagyott a katasztrofálisan sikeredett szülinapi bulim után. Azt mondta, amit én igazából midig is sejtettem, azt hogy nem vagyok neki elég jó. Miután elment, rá pár nappal megtudtam, hogy terhes vagyok. Apám őrjöngött. Egyedül Jacob Black állt ki mellettem, akiről megtudtam hogy vérfarkas.
Ekkor megrezdült mögöttem egy bokor. Riadtan kaptam oda a fejem, de nem volt ott senki. Biztos csak a képzeletem játszik velem. Végül is egy sötét erdőben egyedül nem valami jó lenni. Aztán megint hallottam a zajt. Kezdtem igazán bepánikolni. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt hogy megnyugodjak. Körülnéztem még egyszer és gyorsan elindultam haza. De akkor megláttam Őt. Nem messze állt tőlem az út túloldalán. Vörös hajába bele-bele tépett a szél. Fenyegetően kivillantotta hegyes fogait. Igen, Ő volt az. Már hónapok óta várok rá, hogy visszajöjjön és megbosszulja James halálát. És most itt van teljes valójában. Tudtam, hogy ez nem álom, hanem a valóság…
- Anya! Figyelsz te rám egyáltalán!?- hallottam meg Renesmee hangját. A repülőgépen ültünk. A lányom, Victoria, Jake, és én. Forksba utaztunk, hogy új életet kezdjünk… megint. Ez a 200 év alatt bejártuk egész Európát és az Egyesült Államokat, kivéve ezt a helyet. Hát igen… mindig is tudtam, hogy nem stimmel velem valami. Pont nekem kell mindenre emlékeznem az emberi életemből?? MINDENRE és MINDENKIRE. Ekkora pechet. Pedig én csak örülnék a felejtésnek. Hiányoznak mind a 7-en még mindig. 200 év alatt nem tudtam elfelejteni Őket. Átkozott vámpírmemória! És Forks rájuk emlékeztetett, hiszen itt ismertem meg Őket. A Cullen családot. Esme, Emmett, Jasper, Carlisle, Rosalie… Alice és Edward.
- Föld hívja Isabella Swant!!!- hát igen… az én lányom.
- Bocsi kicsit elkalandoztam- szabadkoztam.
- A kicsit nem is kifejezés!
- Jajj! Ne legyél morcos. Mit is kérdeztél??
- Megint Rájuk gondoltál igaz?- minden meglátszik rajtam. Olyan vagyok, mint egy nyitott könyv, hiába mondta Edward, hogy nehéz belém látni.
- Igen… De váltsunk témát jó?- most nem akartam ebbe belemenni. Szerencsémre Victoria kisegített.
- Szerintetek a farkasok még mindig ott vannak?- kérdezte. Hát nem épp a legjobb kérdés. Jacobra néztem, aki szemöldök ráncolva nézte a nővéremet. Victoria egyből vette a lapot. Bűnbánóan nézett vissza Jacobra. Már épp szabadkozni kezdett volna, amikor Jacob megszólalt.
- Nem hiszem, hogy vannak még rajtam kívül, hiszen Forksból elmentek már a vámpírok. De attól tartok a Ti megjelenésetekkel át fognak változni páran.
- Mi???- kérdezte Nessie hitetlenkedve. - De ha ezt tudtad előre mért egyeztél bele, hogy ide jöjjünk? Akkor anyának is könnyebb lenne.
- Most nem én vagyok a fontos! Tényleg, hogy is van most ez? Mért kellett ide jönnünk tulajdonképpen?- fakadtam ki. A kitörésemnél közbejátszhatott az előbbi emlék is. Jacob szomorúan nézett rám.
- Sajnálom Bella. Mi így láttuk a legjobbnak. Csak úgy fogod túltenni magad Rajtuk, ha szembenézel az emlékeiddel. Szépekkel és fájdalmasakkal egyaránt. Nem menekülhetsz örökké- Jacob a legkisebb bűntudat nélkül mondta ezt.
- Mi csak segíteni akartunk rajtad. És a te képességeddel még a végén a gondolatainkból olvastad volna ki. Nessie meg nem tud titkolózni előtted. Neki ezért nem mondtuk el- segítette ki Victoria is.
Ezek komolyan mondom összeesküdtek ellenem. A lányom durcásan nézett Jacobra. Ezen muszáj volt nevetnem. Olyan édesek voltak együtt, bár eleinte nem díjaztam a kapcsolatukat. Victoria már nehezebb eset volt, mint én… Miután én beleegyeztem, Vic napokig nem jött haza annyira megsértődött. De lassan ő is belenyugodott, hogy a végzetes szerelem ellen nem lehet semmit sem tenni.
Lassan ereszkedni kezdett a repülő. Sötét volt kint. Megnéztem az órámat. Hajnali 3 volt. Mindannyian elég jól bírtuk, főleg úgy hogy nekem és Victoriának nem volt szükségünk alvásra. Felvillant a jelzés, és mindenki bekapcsolta az övét. Pár perc múlva már a Seattle-i repülőtéren vártunk a csomagjainkra. Amikor azok is megvoltak, beszálltunk az új fekete Ferrarimba. Fél óra múlva hangos fékcsikorgással megálltam egy kétszintes családi ház előtt. Forkstól nem messze, egy kis erdei út végén állt. Igazán hangulatos volt, a kis kerttel. Kipakoltunk a kocsiból, és bementünk. A kulcsokat már megkaptuk. Az előző tulaj azért ment el, mert állítólag, valami félelmetes állat van az erdőben. Nem nagyon hittem neki. Szerintem egyszerűen paranoiás volt az öreg. Az alsó szinten volt a konyha, a nappali, egy vendégszoba és egy fürdőszoba.
- Enyém ez a szoba! – kiáltott fel Nessie.
- Hé! Azt én akartam! – méltatlankodott Victori.
- Lassú vagy nővérke! – nevetett fel Jacob és követte Renesmeet a szobába.
Victoria csak morgott az orra alatt. A felső szinten volt három hálószoba, mindegyikhez külön fürdőszoba (na, ezen meglepődtem, hiszen nem volt nagy a ház). Mivel Nessieék elfoglalták az elsőt, Vic gyorsan lestoppolta a legnagyobbat, ami ball oldalt, a másikkal szemben volt. Így az enyém lett az utolsó, ami a folyosó végén a kettő közt helyezkedett el. Olyan ismerős volt nekem ez a helyzet így, hiszen az Ő szobája is a folyosó végén volt. Vajon áll még a házuk? Benyitottam, és már most imádtam. A fal fehér volt, egy vékony arany csíkkal. De még nem volt vége a meglepetéseknek. A szobának erkélye is volt. Kimentem és vettem egy mély lélegzetet. Ismerős illat csapta meg az orrom. Pont most kell cserbe hagynia az emlékezetemnek? A világért sem jutott eszembe hogy ki lehet az.
- Vic, Nessie, Jake! Gyertek ide – mondtam gyorsan. Pár pillanat múlva már ott is álltak mögöttem. Kérdőn néztek rám. Újra beleszippantottam a levegőbe, de már semmi. Lehet, hogy a képzeletem játszik velem? Mi van, ha 200 év elteltével teljesen megőrültem?
- Igen Bella? Mit akartál mondani? – kérdezte bizonytalanul Victoria.
- Semmit csak el kéne menni, vadásznunk, ha holnap suliba megyünk – vágtam gyorsan ki magam.
- Igazad van. Jobb, ha indulunk is – egyezett bele Vic.
Nessie és Jake elmentek aludni. Mi meg nemsokára már mélyen az erdőben voltunk, és üldözőbe vettünk egy védtelen szarvas csordát…
2. fejezet
Az iskola és egy régi – új barátság
Reggel akadt egy kis probléma… Az egész úgy kezdődött, hogy Victoria is és Jacob is elől akart ülni az autóban, és ezen úgy összebalhéztak, hogy attól féltem, hogy menten egymás torkának ugranak. De végül sikerült őket leállítani. Természetesen semelyikük sem ült elöl, hanem Nessie foglalta el az anyósülést. 10 percig tartott az út, és Victoria egész idő alatt azt mondogatta, hogy venni fog magának egy kocsit, mert többet nem ül be egy kutya mellé. Komolyan mondom, ez a viselkedés engem leginkább Rosaliera emlékeztetett. Miközben egyre jobban közeledtünk az iskola felé, annál jobban éreztem az t az illatot, amit este is, de inkább nem említettem meg. Biztos hülyének néznének. Ők nem lehetnek itt! Egészen addig gondolkodtam azon, hogy őrült vagyok vagy sem, amíg Vic meg nem szólalt. (Ekkor már a parkolóban álltunk.)
- - Ti is érzitek ezt a szagot? Olyan ismerős ez nekem. Bella szerinted?
Azt hittem eldobom az agyam. Akkor mégsem velem van baj? Ha ő is érzi, akkor… De még mindig itt van az a dolog, hogy engem ez a szag Cullenékra emlékeztet. Az nem lehet, hogy Ők is most jöttek vissza. Vagy ha mégis? Ez nem lehet véletlen. Végül is Alice látja a jövőt. Ő biztos tudta, hogy ide jövünk, de akkor is. Miattunk biztos nem jönnének ide. Edward nem szeret már, Rosalie mindig is utált, a többiek simán itt hagytak… még Alice is, aki a legjobb barátnőm volt. Szóval ez a lehetőség kizárva.
Elmentünk az irodába, ahol egy kedves, idős hölgy segített ki minket. Miután meg voltunk mindennel, egyeztettük az órarendünket. Nessie és Jake szinte minden órára együtt jártak, kivéve matekra. Arra Nessie velem, Jake pedig Victoriával járt. Ez volt az egyetlen óra, amire nem egyedül jártam.
A szerencse pedig nem állt mellém, mert ebédszünet előtti órámon (ami biológia volt) összefutottam 3, vagyis egyelőre 2 Cullenel. Éppen mentem be a terembe, amikor megcsapta az orromat az ismerős illat. Körülnéztem a teremben, és ott ült Ő. Éppen egy számomra ismeretlen vámpírral beszélgetett, és úgy látszott, hogy nagyon jól szórakoznak. A csaj, mivel az volt, átkarolta Edward nyakát aztán megcsókolta. MEGCSÓKOLTA!!! Már éppen azon voltam, hogy menten kirohanok az osztályból, de szerencsétlenségemre valaki a nevemet kiáltotta a hátam mögül.
- - Bella! – hallottam a csilingelő hangot. Megfordultam, de a hirtelen jött sújtól hátrahőköltem. Így a terem közepén álltunk. Minden szem ránk szemeződött. Edward és a ribanc (már most utálom) döbbenten váltak szét. Én először végig néztem az osztályon, gondosan kerülve egykori szerelmem tekintetét, aztán lenéztem a még mindig nyakamban csüngő, Alice Cullen boldogan csillogó szemébe.
- - Jaj, Bella! Azt hittem már soha nem jöttök. Úgy hiányoztál nekem, meg Esmenek, és Carlislenak, és Emmettnek is meg hiszed vagy sem Jaspernek is… de még Edwardnak is – az utolsó pár szót már olyan halkan motyogta, hogy én is, aki ilyen közel állt hozzá alig hallottam meg mit mond. Teljesen ledöbbentem Alice kitörésén. Akkor tényleg hiányoztam nekik? És Alice látta előre hogy ide fogunk jönni? Az azt jelenti, hogy mindent tud? MINDENT? Még Renesmee – ről is tudja az igazat? De akkor Edward is és az egész Cullen család is? Az lehetetlen! Már éppen rá akartam kérdezni, amikor Alice közbevágott, nyilván látta, hogy mit akarok kérdezni.
- - Senki sem tudja rajtam kívül – biztosított. Érdekes módon ettől nem könnyebbültem meg igazán. De ekkor belépett a tanár és mindenkit csendre intett, engem meg odahívott magához.
- - Te vagy Isabella Swan? – én csak bólintottam. – Megkérhetlek rá, hogy bemutatkozol az egész osztálynak? De amint látom, Alicet már ismered.
- - Persze – mondtam, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Lehet, hogy 200 év alatt sokat változott a jellemem, de a figyelem középpontjában még mindig utáltam lenni. Még jó hogy már nem tudok elpirulni. Nagy levegő, és belekezdtem:
- - Isabella Swannak hívnak, 17 éves vagyok, a húgommal (a hasonlóságok lehet, hogy gondot fognak okozni Edwardnál is), a mostoha nővérünkkel, és egy barátunkkal költöztem ide Los Angelesből – mondtam a már jól betanult szöveget. Természetesen ennek a fele hazugság volt.
Leültem az egyetlen szabad helyre, ami szerencsére Alice mellett volt. Egész órán csak csöndben ültünk, és párszor boldogan egymásra mosolyogtunk. Azt hittem, hogy fájdalmas lesz újra látni Őt, de nem volt az. Hát igen… Edward már más tészta volt. Neki ott van az a csaj, akinek én még mindig nem tudom a nevét. Lesz mit kérdeznem Alice- től, de biztos voltam benne hogy az Ő kérdéslistája is készen áll már. Az óra hamar eltelt, és kicsöngetés után együtt indultunk meg az ebédlő felé. Láttam, ahogy Edward is, és az ismeretlen lány is engem néz. Edward nagyon jól elrejtette az érzelmeit, de tudtam, hogy mi zajlik le most benne, hiszen 200 éve elhagyott azért, hogy felejtsem el a vámpírokat örökre, erre itt vagyok és már én is közéjük tartozom. A másik vámpír pedig őszinte döbbenettel nézett hol rám, hol Alice- re. Úgy látszik Edward semmit sem mondott el neki rólam, az első nagy szerelméről.
Közben megérkeztünk az ebédlőhöz, ahol Nessie, Jacob és Victoia várt rám. Féltem tőle hogy Alice hogyan reagál rájuk, de csak boldogan mosolygott. Miután megvettük a kajánkat, leültünk egy félreeső asztalhoz. Körbenéztem és megláttam Cullenék asztalát. Mindenki ott ült Alicen kívül, az ismeretlen lány pedig Edward mellett foglalt helyet. Néha – néha kihívó pillantást vetett Jasperre is. Ekkora ribancot. Ilyenkor láttam, hogy Alice arca fájdalmasan megrándul. Már éppen kérdezni akartam, amikor hirtelen megszólalt.
- - Hiányoztál Bella- ez a hang furcsa volt, valahogy túl csendes és szomorú Alice- hez. Nem volt időm ezen gondolkozni. mert folytatta. – El sem tudod képzelni, hogy milyen rossz volt nélküled. Aztán amikor elhomályosodott a jövőd nagyon megijedtem, de rájöttem, hogy ez azért van, mert a vérfarkasokat nem látom. Mindent tudok, ami veled történ, miattatok akartam ide visszajönni. Nagyon sok mindent kell még megbeszélnünk, de nem itt, és nem most. Ha eljön, az ideje majd szólok.
- - Te is hiányoztál nekem- mondtam. Alice arcán szomorú mosoly jelent meg.
- - Sziasztok! Mennem kell. Ki hagyom a délutáni órákat. Szerintem ti is menjetek haza, mert nemsokára kisüt a nap. Persze Nessie és Jacob maradhat, mert ha jól tudom velük semmi sem fog történni a nap hatására.
- - Szia, Alice! Köszi, a figyelmeztetést. Majd holnap találkozunk- öleltem meg. Ő mind a négyünket megölelt, aztán kiment. Mi is gyorsan elindultunk haza..
„Fáradtan” ültünk le a nappaliba. Ez nekem kicsit sok volt. Igaza van Alice- nek. Sok dolgot kell megbeszélnünk, de annak még nincs itt az ideje. Pedig ekkor még nem is tudtam mire céloz ezzel. Egész nap így ültünk. Az idő 9 óra körül járhatott, amikor nővérem megtörte a csendet.
- - Mindent tud? – kérdezte Victoria csendesen. Úgy látszik ez egy ilyen nap lesz.
- - Igen – suttogtam olyan halkan, hogy még ők is alig értették.
- - Semmi baj Bella. Minden rendben lesz. Ne is törődj a többiekkel, hiszen visszakaptad a legjobb barátnődet- próbált vigasztalni Jake. Igen, Alicet visszakaptam, de életem legfontosabb személye most valaki mással van.
- - Már hogy ne lenne semmi baj, amikor az apám valaki mással van, együtt!?!- néha elcsodálkozom a lányomon. Lehet, hogy Ő is gondolatolvasó, de csak az enyémben tud olvasni? Hihetetlen hogy mindig tudja, mi jár a fejemben. Már éppen megszólaltam volna, amikor megszólalt a telefon. Gyorsan felvettem, hiszen ismertem ezt a számot. Alice.
- - Bella sürgősen beszélnem kell veletek- a hangja szinte már rémült volt.
- - Persze. Gyere át nyugodtan- valahogy az most olyan ironikusan hangzott, hogy „nyugodtan”. –Gondolom, tudod hol lakunk?
- - Igen. Két perc múlva ott vagyok- és megszakadt a vonal…
3.fejezet
Az igazság pillanata
Fogalmam sem volt mi történhetett. Megrémültem. Egy: emlékeim szerint Alice nem szokta csak úgy levágni a telefont, kettő: már 10 perce itt kéne, hogy legyen, hiszen azt mondta, hogy kettő perc és itt van, három: még soha sem hallottam barátnőm hangját ilyen rémültnek. Mind a négyen ott ültünk a nappaliban, de egyikünk sem próbálta megtörni a feszült csendet. Mintha lelassult volna az idő...én pedig máris az emlékeim között jártam.
***
Régi szobámban voltam és az ágyamban feküdtem. A másik szobából áthallatszott Charlie horkolása. Éjfél felé járhatott, de én nem aludtam, hanem vártam, méghozzá Alice-re. Ő már akkor kedvelt, amikor Edward bemutatott a családjának. Aztán jött a James-es kalandom, és az alatt a rövid idő alatt, amit a hotelszobában összezárva töltöttünk, csak még jobban összebarátkoztunk. Most meg Rá várok. Csak azért Alice jön át ma este, mert Edwardnak sürgősen el kellett mennie, vadászni. De hol van már?! Hiszen amint megtudta, hogy nálam töltheti az éjszakát majd kiugrott a bőréből. Mégis késik!
Félálomban lehettem, amikor hallottam, hogy halkan kinyílik az ablakom. Egyből felültem és megláttam barátnőm komor, bűnbánó arcát. Valami nem stimmel, Alice nem szokott ilyen lenni.
- Alice mi történt? Valami baj van?- kérdeztem suttogva, hiszen az apám a másik szobába aludt. Alice gyorsan mosolyt erőltetett az arcára.
- Semmi baj Bella. Sajnálom, hogy késtem. Most pedig aludj- ült le az ágyam szélére, és karolta át a vállam. Nem hittem neki, de akkor nem is erőltettem. Azt hittem, hogy nem lehet olyan nagydolog, de tévedtem, mint általában mindig…
Napról-napra egyre furcsábban viselkedett, de nem csak Ő, hanem az egész Cullen család. Edward is másképp viselkedett, mint szokott, és ettől olyan érzésem volt mintha egyre jobban eltávolodnánk egymástól. Aztán eljött a szülinapom előtti éjszaka, ami valljuk be eddigi életem legszebbje volt, hiszen akkor végre szerelmünk minden téren beteljesült. Charlie-nak be kellett mennie éjjeli műszakra, ezért csak ketten voltunk, amit és kihasználtam és sikeresen „becsábítottam az ágyamba”. De aztán jöttek a bajok. Amikor reggel felkeltem Edward nem volt mellettem. Aztán ott volt még az a tény is, hogy már egy évvel idősebb vagyok nála, amire igazán a rémálmom döbbentett rá. A suliban megtudtam, hogy Alice bulit akar nekem rendezni, és sajnos minden tiltakozásom ellenére meg is csinálta. A buli elég jól kezdődött, de amikor az ajándékokra került a sor, én sikeresen megvágtam magam. Ezzel szegény Jasper-nél elszakítottam a cérnát, és csak Edward jó reflexeinek köszönhetem az életem. És végül eljött az a végzetes nap, amikor Edward kimondta, hogy…
***
Kicsapódott a bejárati ajtó, és Alice máris bent volt a szobában. Borzalmasan nézett ki. Az arca rémült volt, ruhái sárosak voltak, kezében pedig egy nagyon réginek kinéző dobozt tartott.
- Bella...Látomásom volt...- suttogta úgy, mint aki mindjárt elsírja magát.
- Mit láttál Alice?- hangom eléggé hisztériásan csengett. Alice átnyújtotta a dobozt nekem, aztán leült mellém.
- Előbb nézd, meg mi van a dobozban. utána mindent megmagyarázok- suttogta. Én óvatosan felemeltem a doboz tetejét és döbbenten bámultam a tartalmát. A többiek is közelebb jöttek, hogy jobban lássák. Kitört belőlem a zokogás, habár a könnyeim nem folytak, mint régen, amikor még ember voltam, és amikor Edward- nak még jelentettem valamit…
A dobozban azok a cuccok voltak, amit Edward a szakításunk után elvitt. Hiszen azt ígérte, hogy Olyan lesz mintha nem is léteztem volna. Ott volt minden: a CD amit szülinapomra kaptam, a képek és minden, ami rá emlékeztetett volna.
Nessie átkarolta a vállamat. Mi is lenne velem a lányom nélkül? Valószínűleg már 200 éve halott lennék, mert Vic megölt volna. De most nem kalandozhatok megint el az emlékek között, mert van fontosabb dolgom is. Meg kell tudnom, hogy mit látott Alice.
- Alice most már elmondod mit láttál?- kérdeztem, de a hangom erőtlenül csengett. Barátnőm aprót sóhajtott.
- Akkor elkezdem az elejétől… Emlékeztek arra a lányra, aki Edwardon lógott ma a suliban?- bólintottunk, és Ő folytatta. – Na, Őt Emeline Thompson- nak hívják. Emlékszel Bella arra amikor… ja, bocs. akkor még ember voltál. Gondolom, már nem emlékszel nagyon semmire sem.
- Nyugi Alice, sajnos mindenre emlékszem- sóhajtottam fel.
- Jó! Hát akkor… Emlékszel arra, amikor egyszer nálad aludtam, de elkéstem? Akkor Emeline éppen nálunk járt. Nagyon meg akart szabadulni tőled, mert belezúgott Edward-ba. Azért viselkedtünk furcsán, mert meg kellett védenünk téged anélkül, hogy te rájöjj. Végül sikerült megszabadulnunk Emeline- től. Aztán amikor szakítottatok Edward- al, és mi elmentünk, voltak látomásaim rólad. Amikor elhomályosult a jövőd, nagyon megrémültem és szóltam az egész családnak, de Edward nagyon kiakadt és el kezdett velem kiabálni, hogy száljak le Rólad. De én nem tehetek róla. Attól hogy én nem akarom, még jönnek a látomásaim. És akkor láttam, hogy terhes vagy. Mivel Edward nem állt velem szóba, megpróbáltam gondolatban a tudtára adni, de kikapcsolta a képességét. Amikor láttam, hogy Victoria meg fogja menteni az életedet (- küldött egy mosolyt nővérem felé, aki eddig meg sem szólalt. –) megnyugodtam. De miután megszületett Nessie is nem láttam semmit, mert se a vérfarkasokat, se a félvéreket nem látom tisztán. De azt láttam, hogy ide fogtok jönni. Nem tudtam, hogy mikor, meg azt sem hogy egyáltalán igaz-e, amit láttam, de úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Közben Emeline is visszatért, és mivel Edward már nem volt foglalt lecsapott rá. De ekkor a bátyám még depressziós volt a szakítás miatt, ezért kikezdett Jasper-el is. Végül kb.20 éve Edward beadta a derekát. Én meg teljesen összeomlottam. Már Jasper sem volt a régi. És Emeline még mindig játszik vele, pedig a bátyámat már megnyerte. El sem tudja képzelni mennyire. Tényleg Bella van valamilyen képességed?
- Igen van, de még mindig nem mondtad el, hogy mit láttál- mondtam kicsit még kicsit kábán, hiszen váratlanul értek ezek a dolgok. De Edward mért volt depressziós a szakítás miatt? Hiszen Ő akarta, mert már nem szeret. Alice arca teljesen elkomorodott.
- Ennyire szörnyű?- kérdezte félénken Nessie és Jacob egyszerre (erre természetesen egymásra mosolyogtak).
- Nagyon-nagyon szörnyű…- mondta Alice. – Edward meg akarja kérni Emeline kezét.
Döbbent csönd követte a szavait. Belém, meg mintha kést döftek volna. A fájdalom átjárta az egész testemet. Fizikai fájdalmat már régóta nem érzem, de halott szívembe úgy mart most bele ez az érzést, mint a méreg, de ez még annál is rosszabb volt, mint amikor égtem. Mintha sósavat csepegtettek volna minden porcikámba. Edward feleségül akarja venni azt a ribancot!
- Segítenetek kell! Meg kell állítani még mielőtt, elköveti az őő…élete vagy örökléte legnagyobb hibáját. Bella muszáj megtudnom a képességeteket, hátha segíthet.
- Hát… az enyém eléggé összetett. Az a lényege hogy van egy pajzsom, amin mások képessége nem tud áthatolni, mármint azoké akik… nem is tudom. A Te és Jasper képessége nem hat rám, sem Mark-é, sem Jane-é és Alec-é meg hát Aro-é sem…
- Várj csak! Te ismered a Volturit?
- Persze, volt velük egy kis összetűzésünk, mert azt hitték, hogy Nessie halhatatlan gyerek… de végül sikerült megoldanunk- motyogtam. – Szóval nem tudom pontosan hogy kinek a képessége hat rám , és kié nem , de ha egy olyan vámpírt sok ideig vonok be a pajzsom alá, akinek van valamilyen képessége, akkor azt át tudom venni tőle. A félvérek kivételek.
- Értem- mondta elgondolkozva barátnőm aztán hirtelen megszólalt. – Ki az a Mark?
- Hát… izé…- eléggé zavarba jöttem.
- Mark egy vámpír, akivel Londonban futottunk össze, és aki teljesen oda van Belláért. Ja, és nem utolsó sorban szegény hapsi nem valami jóképű, meg hát… eléggé régimódi, és öreg- vigyorgott Jacob.
- Rám szállt, amikor Londonban voltunk, még szerenádot is adott az ablakom alatt. Aztán amikor elköltöztünk, kinyomozta a címünk, és utánunk jött. Remélem most megszabadultam tőle. Egy egész örökkévalóságra elég volt belőle- mérgelődtem, de ezzel csak azt értem el, hogy a többiek a tragikus helyzet ellenére is elnevették magukat. Mikor lenyugodtak folytattuk a beszélgetést.
- És valaki másnak van még képessége?- kérdezte Alice.
- Nekem. Olyan, hogyha megérintek valakit, akkor meg tudok neki mutatni emlékeket, de beszélni is tudok így hozzá. Nem hiszem, hogy valami hasznos vagyok- mondta a lányom.
- Pedig rád nagy szükségünk lesz. Edward úgy nem hiszem, hogy el fogja venni Emeline-t hogy közben van egy gyereke, akinek Bella az anyja. De te csak a végső fegyver vagy- mondta Alice, aztán felcsillant a szeme. – Én tulajdonképpen kid is vagyok?
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. nem hallottad még Alice? Lehet, hogy ezért vagy már több mint 300 éves- nevetett fel Renesmee. – De ha már így rákérdeztél, erre én is kíváncsi vagyok. - Mind a ketten felém fordultak.
- Alice a Te nagynénid, ahogy Rosalie is. Emmett és Jasper a nagybácsid, Esme és Carlisle pedig a nagyszüleid- világosítottam fel őket.
- Alice néni. Nem is hangzik olyan rosszul- vigyorgott Nessie. A nővéremre néztem, aki némán ült maga elé meredve. El sem tudtam képzelni mi baja lehet, ezért odatérdeltem elé és óvatosan megkérdeztem.
- Vic mi a baj?
- Semmi…- most már a többiek is felfigyeltek ránk.
- Victoria nyugodtan elmondhatod nekünk- térdelt mellém Alice is. Victoria csodálkozva nézett fel rá.
- Nem is vagy mérges, nem utálsz?- kérdezte csodálkozva Alice-től.
- Nem, de mért kéne?
- Hiszen James párja voltam. Én is vadásztam Bellára.
- Ezt nem nekem kell megbocsátanom. Ez Bella feladata. De ha jól tudom Ő már megtette- Victoria hálásan nézett Ránk.
- Köszönöm- suttogta.
Miután megnyugodott, Alice visszaült a helyére, és Nessie-vel arról beszélgettek, hogy mikor és hova mennek majd vásárolni.
Ekkor hirtelen Alice megdermedt, szemei elhomályosultak. Tudtam, hogy Ő most messze jár, mert látomása van. Mindenki egy hang nélkül figyelte, amint hirtelen kezébe temeti az arcát és zokogni kezd. Gyorsan odamentünk hozzá és átkaroltuk. Könny nélküli, elgyötört szemeit felemelte aztán szomorú hangon így szólt:
-Megtette. És Emeline igent mondott.
A levegő megfagyott. Úgy látszik, itt már nem tudunk tenni semmit sem, maximum annyit hogy elhagyjuk a várost, és hagyjuk békében élni Cullenék-at. De Alice-el mégsem tehetjük ezt. Szegény már most teljesen ki van borulva.
- Most mit fogunk tenni?- adott hangot Victoria a mindenkit érdeklő kérdésnek. Alice céltudatosan nézett ránk.
- Engem fognak megkérni, hogy szervezzem meg az esküvőt, de én nem fogom elvállalni. A család nagy része be fog rágni rám. Rosalie és Esme, mivel ő Edward anyja, és akármennyire is utálja Emeline-t segíteni fog. De Mi meg fogjuk állítani az esküvőt. Nem számít, mibe kerül, nem fogjuk hagyni, hogy Edward tönkre, tegye magát.
- Természetesen számíthatsz ránk- mondtam, igaz még magamnak sem vallottam be, de még mindig szerettem Edwardot. Egyszer hallottam Victoriától hogy a vámpírok egy életre választanak párt. Vic ezért nem pasizik, mert örökké hűséges Jameshez. Ebből tudom, hogy Edward soha sem szeretett.
Ránéztem az órára, ami 23:14 –et mutatott. Ránéztem a lányomra, aki elég laposakat pislogott a fáradtságtól, akárcsak Jake.
- Nessie, Jake! Nem kellene elmennetek, aludni? Holnap is van iskola, és nem szeretnék miattatok elkésni- mondtam. Jacob csak bólintott aztán felállt, és mint egy holdkóros elindult az emeletre. Hallottuk amint bedől az ágyba és már horkolt is. Nessie-re néztem, aki csak megrázta a fejét.
- Én nem megyek aludni ma, inkább elmegyek vadászni. Úgyis régen voltam. A vér pedig erőt ad és nem leszek álmos holnap- jelentette ki, aztán felállt. – Szia, anya, Alice néni… majd mondjátok meg Jacobnak, de szerintem reggelre itthon vagyok.
Miután elment, kettesben maradtunk Alice-el. Fejét a vállamra hajtotta, én pedig átkaroltam. Olyan sok mindenről kellene beszélgetnünk, de nem akartuk megtörni ezt meghitt pillanatot. Régen voltunk kettesben, hiszen amikor még ember voltam, szinte minden időmet Edward-al töltöttem. Végül is Ő törte meg a csendet.
- Bella!
- Hm?
- Elmeséled nekem, hogy hogyan találkoztatok Victoriával?
- De hát nem láttad?
- Csak nagyon homályosan.
- Hát jó!- mondtam, aztán belekezdtem a mesélésbe…- „Egyik este az erdőben sétáltam, amikor furcsa zajokra lettem figyelmes, ezért elindultam haza. De amikor elértem az úthoz Victoria ott állt a másik oldalon, és fenyegetően engem nézett. Felmordult, aztán mélyen a szemembe nézett és megszólalt.
- Jé! Csak nem Isabellához van szerencsém? Hallottam a kis szakításotokról. Gondoltam megnézem, hogy igaz-e, hiszen ha nincsenek itt, nincs senki, aki megvédene Téged.
Remegtem a félelemtől, és a kezem önkéntelenül is a hasamra tévedt, mintha ezzel megvédhetném a babám egy vámpír erejétől. Victoria tekintetével követte a kezem és az arcán a bosszúvágyat felváltotta a döbbenet. Összeráncolta a szemöldökét, számolt. Úgy ahogy apu is, amikor meglátta a nagy hasam.
- Már megbocsáss Bella, de te elhíztál vagy terhes vagy?- na, ezen a kérdésen eléggé meglepődtem.
- Te. terhes- makogtam.
- De az lehetetlen! Hiszen 3 hónapja jártam itt utoljára és akkor még nem volt hasad- nem hittem el, hogy ez komolyan érdekli. De lehet, hogy szerencsém lesz… hiszen tudtam, hogy minden vámpírnő szeretne gyereket.
- Edward-tól van. Félig vámpír, ezért fejlődik ilyen gyorsan- suttogtam remegő hangon.
- Hm… Ez érdekes- elgondolkozó arcot vágott- És arra gondoltál már, hogy bele fogsz halni a szülésbe?
Az igazat megvallva ezt már a kezdetektől tudtam, de Ő az egyetlen, aki még összeköt Edward-al. Aprót bólintottam, mire Victori arca ellágyult. Egy pillanat alatt átszelte a kettőnk közötti távot. Azt hittem támad, hiszen mi más szándéka lenne velem? Legnagyobb megdöbbenésemre óvatosan a karjaiba zárt. Zokogva borultam a vállára. Edward nevét 2 hónapja nem ejtettem ki, és most ez a beszélgetés felszakította a sebeimet. De most hogy Victoria karjaiban voltam, nem fájtak annyira. Örültem, hogy egy vámpír ölel, valahogy még megnyugtatóbb volt, mint Jacob forró karjaiban, pedig tisztában voltam vele hogy az életemmel játszok.
- Nyugodj meg Bella! Nem lesz semmi baj, nem foglak bántani. És azt sem fogom hagyni, hogy, meghalj. Sss minden rendben lesz. Ha odáig fajulnának a dolgok Én át foglak változtatni. Biztosan lesz elég önuralmam. Sss ne sírj…- suttogta a fülembe a megnyugtató szavakat. Csodálkozva néztem fel Victoria aranybarna szemeibe. ARANYBARNA??? Hiszen akkor már Ő is vegetáriánus.
- Komolyan mondod?- találtam meg a hangom. Ő csak bólintott és hűvös ujjaival letörölte a szememből kicsorduló könnycseppeket.”
- Nagyon szép történet- mondta Alice suttogva.
- Igen, az! Mióta elmentetek, akkor éreztem először, hogy van remény- barátnőm csak egy puszit nyomott az arcomra, és megint hallgattunk. Olyan szép volt ez a nyugodt, meghitt pillanat. Nem is sejtettük, hogy közben Renesmee bajban van. Természetesen nem szó szerint, de akivel összefutott, nem éppen az a személy, akire ebben a helyzetben szükségünk van. Nem is sejtettük, hogy ettől a naptól kezdve életünk hatalmas fordulatot vesz. Hogy ez volt az utolsó nyugodt éjszakánk…
.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése