free counters

2010. május 25., kedd

Megjegyzés

3 megjegyzés

Szerepjáték

Néhány hozzáfűzni valóm a pénteki játékról. Nem szokásom nagyon kritizálni valamit, max 1- 2 embernek elmondom az ilyenekről a véleményem, de általában inkább elfojtom, amit gondolok. Ilyenkor jobbnak látom nem felhúzni magam rajta… Az senkinek se lenne jó, azt hiszem. A napokban újra folynak az események az életemben jó és rossz egyaránt és lehet, hogy most ez a játék is azért érintett ennyire mélyen.

Azért szerveztem meg ezt az egészet, mert Ti kértétek, kérdeztétek, hogy mikor lesz újra. Jelentkeztetek is páran, amit köszönök, tudom, hogy az olvasóim számának csökkenésének egyedül én vagyok a hibása, mert én nem hozok nektek fejezetek… sajnálom, de nem fogok magyarázkodni ez miért van!

Visszatérve a játékra, nekem volt már egy előérzetem, ami azt súgta, hogy ez most nem lesz, az a megszokott vidám pörgős játék. És ez egy részben bejött. Nem jött el mindenki, aki ígérte.

Melinda! Nem haragszok, nem sértődök meg… csak rosszul esett:(( Nem baj, hiszen nem Te tehetsz róla, hogy ez most így alakult.

Wedó! Ezt már megbeszéltük… és itt is kérlek, hogy ne legyél mérges magadra! Nem dőlt össze a világ!;):D

Mindenkinek köszönöm a részvételt, azért szép estét sikerült összehoznunk!

Külön köszönet: Wadgesztenye és mano* ÉLMÉNY volt veletek!:D(N)

És persze köszönöm Nymphi-nek! Nem tudom mi lett volna velem nélküled! Ismét megmentettél!:D

Még 1x köszönöm szépen a részvételt mindenkinek!

A szerepjátékot összevágva nem teszem fel, és senkinek nem is küldöm el. Ne kérjétek! Több szerepestet egy darabig nem fogok rendezni! Köszönöm, de én nem szeretnék még ez végett is esténként kikészülni!

UI: Bettynél szerepjáték lesz!

Puszi: Hencii

2010. május 20., csütörtök

Ne felejtsétek el!

1 megjegyzés

Sziasztok! :)

Ne felejtsétek el, hogy holnap 19:30-kor szerepjáték!
Mindenkit sok sok szeretettel várok! :)

Hencii

2010. május 15., szombat

Boldog Névnapot!

1 megjegyzés

Boldog Névnapot Nymphi! :)

Nagyon sok idézetet végig olvastam, de kevés tetszett (azokat megmutatom) egyik se fejezte ki igazán azt, amit érzek. Nagyon- nagyon sokat köszönhetek neked, és sohase fogom tudni eléggé megköszönni mindezt az én „Jacobomnak.” Áldom azt a novemberi napot, és azt az elvetemült ötletem, hogy szerepjátékot szervezzek és veled elkezdtem beszélgetni MSN-en. Nem gondoltam volna akkor még, hogy majd egyszer Te is egy biztos pont leszel számomra az életben. Az én biztos pontom vagy, mert tudom, hogy Te bármikor meghallgatsz, elsírhatok neked bármit és Te fel tudsz vidítani. A mi Jake-ünk és Nessie-ink oly’ annyira összehangolódott már, mintha csak levegőt vennék. Valamennyire sikerült már kiismerjelek, ha még csak így neten keresztül is, de Te nekem nagyon sokat jelentesz. Amikor ezt írtam belegondoltam abba, mi lenne, ha Te és a szerepjátékaink nem lennének. Ez a hét kínszenvedés volt számomra, hiszen este nem volt ott az az álomvilág, nem tudtam jót aludni.. Most értettem meg igazán, hogy ez már az életem része, és oly annyira fontos, mint az oxigén. Köszönöm, tényleg nagyon Köszönöm, hogy elfogadsz és játszol velem… remélem ez ma este sikerülni fog! Boldog Névnapot!

A harag és a boldogság úgy váltakozott, mint a hullámvasúton a fenn és a lenn. (Nymphi)

Ezt leginkább azért, mert most én így érzem magam :S:D

A véletlenek olykor nagyon meglepő játékot tudnak játszani az emberrel.(Nymphi)

Ez mert teljesen igaz :)

Mert minden érték, amit az életben találhatunk, azokból a kapcsolatokból fakad, amiket a körülöttünk lévőkkel alakítunk ki. Mert nincs semmi olyan anyagi dolog, ami felérhetne a szeretet és a barátság megfoghatatlan kincsével.

(Robert Anthony Salvatore)

A legfőbb kincs nem az arany vagy az ékszer, nem is a műkincs. Sosem birtokolhatod azt, ami bent a szívedben nincs. A földi javak bizony mulandók, és idővel mind eltűnnek. Ám az igaz, hű barátságok soha, soha meg nem szűnnek.

(Csingiling és az elveszett kin c. film)

Boldog Névnapot!

Hencii

UI: A fejzet, és a SzerepJáték még mindig kint van...;)

2010. május 11., kedd

Haliho:)

15 megjegyzés

Sziasztok!

Én már megint valamit tervezek:$.. Egyszerűen nem tudok egyhelyben megmaradni, ismertek!:D

Szóval, mivel páran már kérdezték és rám is rám férne már egy ... (találjátok ki hogy mi...)

Na, jó segítek egy kicsit:

- MSN-en szoktuk rendezni (általában)

- Jeleket KELL használni!(ezért harapok, ha nem tartja valaki be)

- És valakinek a bőrébe bújunk!

Na, kitaláltátok??? Ha nem, akkor segítek egy kicsit: SzerepjátékEst :):):)

- A témát még nem tudom:S Azt majd megmondom:D

- Időpont: 2010.05.21. 19:30 - tól

- Helyszín: msn(aki játszani szeretne és még nem vett fel, az kérem tegye meg! : hencii.twilgiht@hotmail.com - nem most nem írtam el, még akkor gépeltem el amikor csináltam...:D)

- Jelentkezés: Itt komiban, vagy msn-en szólj rám(henike99@hotmail.com- ezt használom rendszeresen) Illetve dobj meg egy üzivel (szantoheni@gmail.com- ezt nézem naponta)

- Szereplők! A szereplők lehetnek farkasok és vámpírok is egyaránt! :)

- "Szereposztás": Az kapja meg hamarabb a karaktert, aki előbb szól! Sajnálom de ez így érvényes!

Foglalt karakterek:

- Jake(Nymphi)


- Nessie/Renesmee(Hencii)

- Bella(Krisztu)

- Edward(Wedó)

- Alice(Vampire Nori)

- Esme(Melinda)

- Rosalie(Luca)

- Embry(Crazyy)

- Leah(mano*)

Kérek mindenkit, hogy olvassa el és rögzítse is a szabályokat:

Szabályok a szerepjátékhoz:
Mindenekelőtt fontos, hogy megismerjük a jeleket, amik a netes szerepjátékhoz kellenek!

ha valaki csinál valamit, akkor: *a cselekvés* TEHÁT pl. Én vagyok a fogó! *mondta*
Neveket nem kell írni, mivel 1. ki lesz írva MSN-en, 2. úgyis tudjuk ki kicsoda. DE ehhez az kell, hogy LEGYEN kiírva MSN-en a név.

ha valaki gondol valamit, akkor AZT CSAK EDWARD hallja, senki más. Viszont Edwardnak hallania kell a gondolatokat, ezért használjuk a következő jelet: ~Amire gondol a szereplő~ (ez a kis hullámvonal a shift+1-gyel hozható be) TEHÁT pl. ~De hülye ez a lány~ *gondolta* (de a gondoltát oda sem kell írni)

ha valaki NEM a játékohoz szól hozzá, akkor annak két jelölése lehetséges: vagy /amit írsz/ vagy (amit írsz), TEHÁT (Ki kell mennem, mindjárt jövök) vagy /1 pillanat/

A szerepjátéknak nem az a lényege, hogy gyorsan összehozzunk valami történetet, hanem az, hogy meghallgassuk, hogy a szereplők mit csinálnak, tesznek és így alakul a történet. Éppen ezért 2 dolog lehetséges. Vagy figyeljük ki mit ír és annak válaszolunk, aki szólt hozzánk és NEM szólunk bele más beszélgetésébe, vagy sorrendet állítunk össze. A hivatalos szerepjátékban un. körök vannak, de itt elég a sorrend.
Ezt azért írom, mert a múltkorinál elég fura volt, amikor egyszerre három beszélgetést folytattam.
Persze nem fontos, hogy egyszerre 1 beszélgetés folyjon, de arra figyeljünk, hogy nem szólunk bele egy olyan beszélgetésbe, ha NEM VAGYUNK OTT.

Fontos az is, hogy (mivel múltkoz is úgy játszottunk, ezért) E/3-ban írjunk. Tehát NEM
Edward, szeretlek téged *mondtam*, hanem *mondta*

Ne hagyatkozzunk feltétlenül a párbeszédre. Néha sokkal jobban halad a történet, ha kifejtjük ki mit csinál. Gondoljatok bele, mennyivel más, hogy

Siess, mert utolérnek minket! * kiáltotta, miközben az üldözőik haragos moraja hallatszott a hátuk mögül*

mint az, hogy

Siess, mert utolérnek minket! *kiáltotta*

És még valami. Valaki lassabban, valaki gyorsabban gépel. Ne siettessük egymást! Az MSN alján látszik, hogy KI gépel, így ne szóljunk a másiknak, csak akkor ha nem ír.

Mindezt nem azért hoztam össze, mert akadékoskodni akarok, hanem azért, mert így sokkal élvezetesebb lesz a játék, mint akkor, ha anarchia lesz és mindenki mindenkivel beszélget. Tehát, amik a múltkori játékban nem voltak "szabályszerűek".

Az első és legfontosabb: CSAK Edward hallja a gondolatokat. Használjátok őket, mert hasznosak tudnak lenni, és Edwardnak is könnyebb, ha nem ő találja ki, mit gondolunk. :D
Ne beszélgessünk egyszerre 2 helyen. Olyanra még a vámpírok sem képesek. Oké, hogy hallják egymást, de ők sem olyan bunkók, hogy beleszólnak mások beszélgetésébe. Ami belekerül a chatbe, az CSAK megtörtént, nem biztos, h TE is a tanúja voltál, ezért kellenek a cselekvés leírásai.
És tartsuk be a szereplőink tulajdonságait. Oké, hogy a farkasok és a vámpírok nem igazán bírják egymást, de ettől függetlenül nem kell rögtön egymásnak ugrani, főleg mivel Jake már Nessie pasija! :P Na jó, ez gonosz dolog volt.
Ja igen! És ne zárjunk ki senkit, mert a múltkor kicsit Jane szerepe eltörpült, pedig tul.képpen az ő szerepe elég fontos lett volna!

Asszem ennyi és higgyétek el, a ti szórakozásotok miatt szedtem ezeket össze.
Nem tudom, ki mennyit szerepjátékozott már, épp ezért nem akarok senkit sem megbántani!
Köszönöm, hogy elolvastátok és előre is köszi, hogy az alapvető szabályokat betartjátok!

Köszönöm a szabályzatozt Nymphinek! Várom a jelentkezőket!

(A fejezet pedig ez alatt olvasható!;))

Hencii

2010. május 10., hétfő

Brilliant Moon 25. fejezet 2. rész!

5 megjegyzés

Sziasztok!

Remélem tetszeni fog az, amit mondok :) Kész van a 2. része a fejezetnek! Sajnálom, hogy még csak most:S Ugyanaz ami az első rész, csak Edward szemszögéből. Nagyon jól esett most Vele azonosulni, mindig is szerettem a karaktarét :) És sokkal jobban érzem most magam, így írás után.

Másrészt! Köszönöm a kedves szavakat, a törődést! Mérhetetlen boldogság áraszt el! Miért? Mert tudom, hogy itt vagytok nekem, Ti az én Hű Olvasóim! Köszönöm, nagyon Köszönöm! Jó érzés egy nyomasztó nap után felnézni az oldalra és látni, hogy Ti akkor is mellettem álltok, ha nincs friss. Többet kapok Tőletek, mint amennyit megérdemlek!


Na, de jó olvasását! Puszi: Hencii








Brilliant Moon 25. fejezet

A sors fintora – avagy mikor lesz ennek már vége?

(Edward szemszöge)

Édesen szuszogva fekszik a mellkasomon a világ legszebb felesége. Gondolatait nem ismerem, de testtartása és lélegzetvételei elárulják. Elárulják, hogy biztonságban érzi magát, hogy tudatában van annak, hogy most már talán minden a helyére jön. Mélyen magamba szívtam édes, erős illatát, és hagytam, hogy aromája betöltse tüdőm minden egyes négyzetmilliméterét. „Szeretlek” – kavargott fejemben ez az egyszerű, de óriási hatalommal bíró szó. Kezembe vettem Bella egy hajtincsét, ujjamra csavargattam, játszadoztam vele, és belegondoltam milyen volt az első találkozásunk. Bellül megborzongtam. Majdnem bántottad te szerencsétlen – szidtam magam elmémben. A vérének édeskés íze nem érhet fel a szívének szépségével. Nem. Nincs még egy ilyen ember a földön, Ő maga is egy csoda. Agytekervényeinek sajátossága, hogy pont kitől félnie kéne, az lett élete szerelme. Sokszor, milliószor feltettem már magamban azt az egyszerű kérdést: Miért? Miért pont engem? Miért pont azon a napon? Miért kaptam én meg ezt az Angyalt? Annyi mindent tettem törékeny lelkével, hogy menekülnie kéne tőlem, utálnia. De Ő mégis a szerelmemre vágyik, arra hogy örökre a karjaimba zárjam, és szeressem. Bella teste megrázkódott karjaimba és én aggódó tekintetem hibátlan arcára emeltem.

- Bella, minden rendben? – kérdeztem selymes vámpírhangon, tudtam ettől eláll a lélegzete.

- Persze, minden a legnagyobb rendben –mosolygott kedvesem– Végre újra egész a család.

- Igen, ez valóban így van – helyeseltem, és testünk szorosan egymáshoz simulva ringatni kezdtem az ágyon.

Szerelmem mellkasomra hajtotta fejét, én pedig arcom barna hajába rejtettem. Nem kellettek szavak. Tökéletesen megértettük a másikat hangok nélkül. A családunk újra folytathatja békés életét. Család. Soha se gondoltam volna, hogy egyszer nekem ilyen szerető családom lesz. Hogy lesz egy szerető, gondoskodó „anyám”, hogy egy bölcs, kiegyensúlyozott „apám”, egy mindig pöffeszkedő „nővérem” és hozzá csatlakozik majd egy medve „bátyó” is. Nem is beszélve az örökké mozgó koboldról, kinek annyi mindent köszönhetek, míg nem találtam rá Bellára Alice volt az, aki mindig mindenben mellettem állt, és persze nem feledkezhetek meg Jasperről sem, aki egyre jobban tudja viselni ezt az életformát, és miért? Mert Alice mellette van. Mert ki tart a szerelme mellett. Mikre képes ez az érzés, megváltoztatja a benned lakozó kislényt. Képes a fellegekbe felemelni, de képes a lelkedet üvegszilánkokra törni. Én is összetörtem egyszer egy porcelán lelket, nem lett volna szabad.

Szemeim elsötétültek az emlék hatására. Hazudtam annak, kinek szerelmet ígértem. Ostoba voltam most már belátom. Az idő hatalmas szárnyakon repült körülöttünk, én pedig könnyedén lebegtem utána a szél hűvös fuvallatán.

- Mit szeretnél ma csinálni? – kérdeztem Bellát, és végig simítottam oldalán.

- Hát – fordult felém – lenne pár ötletem – nyalta meg először a felső majd az alsó ajkát, tudta hogy ezzel az őrületbe tud kergetni. Vámpír és férfi hormonjaim egyaránt beindultak. Bella jobb kezét a mellkasomra tette, és eldöntött az ágyon én pedig a kedvenc féloldalas mosolyom-vettem elő. Meg akartam csókolna, a puha meleg ajkait az enyémeken érezni. Elkezdtem felé közeledni, de Ő egy váratlan pillanatban kitért előlem.

- Most meg mi van? – kérdeztem, ugyanis Bella hangos nevetésbe tőrt ki. Kedvesem csak megrázta a fejét, és ajkaival az enyémek felé kezdett közeledni. Ha játék, akkor legyen játék! Elhúzódtam Bellától, és a féloldalas mosolyom-öltöttem arcomra. Tudtam, hogy ezzel az őrületbe fogom taszítani.

- Edward – nyögte nevem vágytól elhaló hangon.

- Valami problémája van a kisasszonynak? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Nem, nincs semmi probléma – mászott ki ölemből kedvesem, és ült le mellém az ágyra.

Felültem én is, meg akartam érinteni Bellát, vágytam rá, kívántam őt. Olyan közel volt, de mégis oly távol. Kezemmel az arca felé közeledtem. „Mit csinálsz te őrült?” – sopánkodtam magamban. Kezem-leejtettem testem mellé.

- Bella – kezdem volna bele a magyarázkodásba, de Bella leintett, hangosan kifújta a levegőt és ajkaim után kapott. Még közelebb vontam felhevült testét az enyémhez, érezni akartam minden egyes mozzanatát. Kezével beletúrt édes hajamba, én pedig a heves csókcsata közben ujjammal arcát simogattam. Ismét eldőltünk az ágyon, feleségem fölém kerekedett és észveszejtő lassúsággal csókolgatni kezdett. Ingem gombjait szépen, lassan gombolta ki, majd az ágy mellé a földre hajította. Jobb kezével végigsimított mellkasomon, mire egy morgás tört ki mellkasomból. Akarlak- akartam mondani, de egy hang se jött ki torkomon. Bella újból hevesen csókolni kezdett és hol ő- hol én halkan belenyögtünk szenvedélyes csókjainkba. Kedvesem jobb lábát átdobta csípőmön, és én hanyatt fekve élveztem a kényeztetést, csókjai úgy hullottak mellkasomra, mint az eső az udvarra. Megragadtam kétoldalt Bella csípőjét, mire Ő ringatni kezdte azt. Szégyenkezve is- és nem is, de tudomásul vettem hogy férfiasságom is egyre jobban szeretné az övének tudni kedvesem. Nem tudtam tovább várni, megőrjített. Megfogtam felsőjét, és letéptem róla.

- Így jobban tetszel – mondtam, és felültem Vele az ölembe majd gyönyörű felsőtestét kezdtem csókolgatni mire a második legkedvesebb hang dalolt füleimnek- ugyanis az első Bella szívverése volt- szerelmem szájából egyre hangosabb nyögések törtek elő.

- Miért kínzol? – kérdezte elsötétült tekintettel.

- Te is ezt tetted velem – válaszoltam, és ujjam Bella legérzékenyebb pontjára helyeztem, mire Ő halkan felsikkantottam. Testestül- lelkestül az enyémnek akartam tudni ezt az Angyalt. Láttam, hallottam, hogy feleségem letépi nadrágom, de egy másik hang is motoszkálni kezdett elmémben. „Edward! Bella most jujj nektek, jön Emmett a bohókás mackó!”

Felmorogtam. Minek kell bátyámnak mindent elrontania? Szerelmem arcára kétségbeesés ült ki, meg akartam nyugtatni, hogy Ő mindent jól csinált, de erre most nem volt lehetőség.

- Ssh – súgtam, és magunkra rántottam az aranyszínű takarót.

Az ajtó kinyílt, és Emmett kukucskált be rajta.

- Hiába, nem veszem be, hogy alszotok – mondta nevetve.

- Emmett tűnj el innen! – morgott rá Bella, és láttam, rajta hogy megértette reakciómat.

- Mi a baj Bella, csak nem zavartalak meg a játékban? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Menj már! – morgott megint kedvesem.

- Biztos nem maradhatok? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel Emmett.

- Biztos – vágtuk rá azonnal- egyszerre szerelmemmel.

- Hát jó… - hajtotta le Em a fejét és becsukta maga után az ajtót.

- Végre! – örvendezett.

- Talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom.. – húztam el a számat, mi lett volna, ha más nyit ránk? Azt nem bocsájtanám meg magamnak…

- Miért? – kérdezte Bella szinte fájdalommal csengő hangon.

- Mi lett volna, ha Nessie nyit ránk? – kérdeztem.

- Ohh, Edward fogd be! – morgott rám, és hevesen csókolni kezdtet. Nem tudtam tiltakozni én is épp annyira vágytam rá, mint Ő rám. Faltuk egymás ajkait, élveztük a végtelen szerelmet, éreztem Bella édes ajkainak ízét számon. Ennyi nem elég! – csengett bennem e mondat. Újra csókolni kezdtem szerelmem, mire Ő mintha meghallotta volna gondolataimat benyúlt alsógatyámba.

- Miért kínzol? – tettem fel a nálunk már oly’ gyakori kérdést.

Válaszul csak beharapta az alsó ajkát és elveszett tekintetemben, ezt kihasználva felülkerekedtem rajta, így Ő került alulra, és csigalassúsággal kebleit kezdtem csókolgatni, míg bal kezemmel megtámaszkodtam mellette jobbommal hibátlan combjait cirógattam.

- Hmm.. – daloltak Bella ajkai – Miért kínzol? – kérdezte nevetve.

- Én? Kínoználak? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon, és hívogató fedetlen nyakát kezdtem csókolgatni.

Most már nem hallottam Em perverz gondolatait, és senki más lépteit. Végre megtörténhetett az amire a legjobban vágytam. A testi szerelmünk is elérhette a csillagos eget és pár percig szárnyalhattunk e csodás helyen.

- Szeretlek – mormolta feleségem.

- Tessék? – kérdeztem, mintha nem hallottam volna jól, amit mondott.

- Szeretlek – mondta újra.

- Azt hiszem meg kell keresnem Carlisle-t, valami baj lehet a hallásommal – ráztam mosolyogva a fejem.

Pár percekig csöndbe feküdtünk egymás mellett, majd elmémben feltűnt egy ismerős hang.

- Szeretlek – üzente Bella gondolatban.

- Hm, a képességemmel is valami baj van.. valaki folyton azt hajtogatja, hogy Szeret. – nevettem.

- Tényleg, ki az? Leszedem a fejét – morogta „féltékenyen.”

Felemelő érzés volt őt így látni, alig tudtam megállni, hogy hatalmas mosoly terpeszkedjen el arcomon.

- A világ legcsodálatosabb teremtése, az én szívem és lelkem, a szerelmem, a kincsem, a féltett álmom, a feleségem – mondtam a szemeibe nézve.

- Huha, mázlista egy nő – nyögte.

Megráztam a fejem – Nem! Én vagyok mázlist, hogy Ő az enyém lehet –mosolyogtam Rá.

- Majd bemutatsz egyszer neki? – kérdezte.

- Csak ha jó kislány leszel – kacsintottam Rá, és ajkaimmal megérintettem az övéit.

„Jó kislány, na persze” –hallottam ismét Bella gondolatait– „Mellette jó kislánynak lenni. Edwardnak tényleg elromlott valamije, egy agytekervénye!”

- Nem romlott el semmim – duzzogtam.

- Tényleg? Az előbb még azt mondtad, hogy meg kell vizsgáltatnod magad Carlisle-el mert elromlott a képességed, és a hallásod se a régi – kuncogott ördögien.

- Azóta helyre jött – kacsintottam.

- Hm – mély levegőt vett kedvesem, mintha szüksége lenne az oxigénre… közelebb hajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.

- Szeretlek – mondtam szerelmem szemeimbe nézve.

- Örökre- bújt még szorosabban karjaim közé. Arcom Bella hajába temettem, és a hátát simogattam. Jó érzés volt a nyugalom tenger édes hullámain lebegni. Órákig feküdhettünk így, beszéd nélkül. Mikor meghallottam húgom gondolatait: „Edward! Edward! Rossz hírünk van… Bella édesapja, Charlie.. Edward!” Nem értettem, hogy mi lehet a baj, így hát elhatároztam magam, hogy lemegyek egyedül a nappaliba, akkor csak kinyögi Alice, hogy mi a probléma. „Edward! Ne! Charlie… meghalt” – „zokogta” Alice gondolatban. Nem, ez nem létezik, még szorosabban szorítottam magamhoz Bellát. Annyi mindent kellett már megélnie, és pont azt veszítette el, akinek én is annyi mindent köszönhetek. Hisz ha nincs Charlie, ha nem él Froks-ban talán rá se találok Bellára. Mégis hogy mondjam el neki? „Edward gyertek le... Az lesz a legjobb” – üzente Alice.

- Le kellene mennünk – mondtam fojtott hangon.

- Mi a baj? – kérdezte automatikusan.

- Menjünk le- simítottam végig Bella arcán.

- Edward! Érzem, látom, hogy valami baj van – mondta feszülten.

Nem feleltem Bella kérdésére. Kikeltem az ágyból és magamra vettem valami rendes ruhát, szerelmem is feladta és Ő is kikelt az ágyból majd magára vett egy farmert és felsőt. Megfogtam a kezét, és kifújtam a levegőt. Még nem tudja, hogy mi vár rá odalent. Lesétáltunk a lépcsőn, egyenest a nappaliba. Senki nem szólt semmit és a gondolataik is csak nagy fájdalmat tükröztek. Mindegyikünk szerette és tisztelte Charlie rendőrfőnököt.

- Bella beszélhetnénk? – kérdezte Carlisle.

- Persze – bólintott és Carlisle dolgozószobájába sétáltunk.

Carlisle leült az asztalhoz.

- Üljetek le – kínált hellyel.

Bella leült nevelőapámmal szembe. „Mit mondjak ennek a szegény lánynak?” - morfondírozott gondolatban. Leültem kedvesem mellé, és kezét szorongattam.

- Bella – kezdte Carlisle – Édesapád tegnapeste egy betörésszínhelyére látogatott, de a betörő még a házban volt. Sajnálom Bella, mire behozták édesapád a kórházba a szíve már leállt, én mindent megtettem – csuklott el a végén a hangja.

A mondat végén Bella teste összecsuklott.

- Bella – ugrottam kedvesemhez és karjaim közé kaptam – Szerelmem – szólongattam.

- Vigyük fel a szobátokba – ajánlotta Carlisle. Engedelmeskedtem „apámnak” és felrohantam feleségemmel, majd az ágyra fektettem.

- Mi a baja? – kérdeztem kétségbe esetten.

- Sokkot kapott, túl sok volt ez neki, fiam elveszette az édesapját ez természetes, hogy így reagált a teste, ez erős érzelmi trauma számára.. – hadarta.

- Értem – bólintottam.

- Magához fog térni hamarosan, legyél, mellette én magatokra hagylak, ha kellek csak szóljatok..

- Rendben, köszönöm – mondtam fájdalmas hangon.

Majd Carlisle kisétált a szobából, én pedig Bella kezére hajtottam a fejem.

- Bella kérlek, nyisd ki a szemed – kérleltem – Bella, szerelmem, Bella – nyögtem rekedtes hangon. Ő nem válaszolt, csak feküdt az ágyon, olyan volt mintha aludna, édesen, gyermekien.

- Eeeed – hallottam meg a világ legszebb hangját.

- Bella! – könnyebbültem meg.