Brilliant Moon 25. fejezet
A sors fintora – avagy mikor lesz ennek már vége?
(Bella szemszöge)
TÖBB NAPJA MÁR; hogy Tanya-t megölték a többiek, én akartam őt megleckéztetni, hogy őrült lassúsággal haljon meg. Tudom, ez nem én vagyok, de ami az enyém az az enyém! Kőkeményen megharcoltam Edwardért, a szerelmemért. Nem fogom csak úgy feladni, mint lassú csiga a futóversenyt. Nem! Az nem Bella Cullen-re vall. Túl sok mindenen mentem már keresztül az életben, túl sokat szenvedtem mikor Ő nem volt velem. Nem akarom ezt újra, és újra átélni. Azt mondják, hogy a vámpír memória tökéletes, de az emberi emlékeinkre csak halványan emlékszünk vissza. Csak emlékképek maradnak. Néhány dolgot oly’ szívesen elvesztettem volna, de nem! Az én agyamnak mindent meg kellett tartania. Edward sokszor mondogatta már ember mivoltomban is, hogy az agyam rosszul működök. Hát, ez biztos! Kicsiként biztos a fejemre estem, vagy én már nem tudom. A rossz emlékek intenzívebben élnek elmémben, és a jók mellettük eltörpülnek, pedig én oly’ szívesen felcserélném őket.
Halványan emlékszek arra a pillanatra, amikor megpillantottam Edward sötét szemeit. A körülöttünk tartózkodó személyek arca elhomályosult, még Edward tökéletes teste se tiszta elmémben, de a szemei a szemire tisztán emlékszek. Az éjfekete szemekre, melyekben már akkor ott csillogott a féltés. Ajkai pirosan izzottak krétafehér arcán. Ennyire emlékszek, a többit már szürke fátyol fedi. De viszont az erdőre, ahol elköszönt tőlem… az bezzeg ragyogón él bennem! Nem tehetek mást, csak annyit, hogy elfogadom ezt a helyzetet, hisz ha nyavalygós, hisztis kislánnyá változok, akkor azzal senkinek se teszek jót. Az emlékképek akkor is így fognak élni bennem, még ha ez nekem nem is tetszik.
- Bella, minden rendben? – kérdezte szerelmem bársonyos hangján. Ha kiscica lennék, akkor biztos a lábához dörgölődzve dorombolnék.
- Persze, minden a legnagyobb rendben – mosolyogtam – Végre újra egész a család.
- Igen, ez valóban így van – ringatott ölében a szobájában ülve.
Mellkasára hajtottam fejem, és mohón szívtam magamba Edward édes, egyedi illatát. Ez az, ami az elmémben is ragyogón él. Az Ő illata, mi semmihez se fogható. Ilyen még egy nincs a földön, azt lemerem fogadni. Jó érzés volt közel lenni hozzá, nem kellettek szavak, csak a közelsége, hiszen olyan rég lehettünk már kettesben. Annyi minden történ oly’ hirtelen. Tanya, nevezzük a család zaklatójának nem is egyszer kísérelte meg Edward elcsábítását, de Ő ellenállt a veszedelmes kígyónak, és a bárányát választotta.
- Mit szeretnél ma csinálni? – zökkentett ki gondolataimból szerelmem.
- Hát – fordultam Edward felé – Lenne pár ötletem – nyaltam meg először a felső- majd az alsó ajkam, és eldöntöttem szerelmem az agyon. Edward a kedvenc féloldalas mosolyommal válaszolt és ajkaival az enyémek felé közeledett, de én hátrálni kezdtem. Kérdőn tekintett rám szerelmem, és fintorba ülő arcán nevetés tört elő belőlem.
- Most meg mi van? – kérdezte.
Én csak bohókásan megráztam a fejem és szemeim az Ő gyönyörű aranytekintetébe fúrtam. Éreztem, hogy testem minden porcikája kívánja szerelmem és, hogy a nem létező szívem nagyot dobban mellkasomban. Közeledni kezdtem Edward arcához ajkaimmal az övéi után kaptam, de ekkor én jártam pórul. Szerelmem hátrálni kezdett és a kedvenc féloldalas mosolyával megőrített.
- Edward – nyögtem vágytól elfojtott hangon.
- Valami problémája van a kisasszonynak? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Most komolyan játszani akar velem?! – tettem fel magamban a kérdést
- Nem, nincs semmi probléma – ültem le az ágyra.
Edward követte a példám és leült mellém, majd kezét felemelte és az arcomhoz akarta érinteni, már csak pár milliméter választotta el őt, amikor vissza leejtette maga mellé fehér márvány kezét.
- Bella – kezdett volna bele a magyarázkodásba, de én leintettem, hangosan kifújtam a levegőt, és ismét Edward ajkai után kaptam. Kedvesem még közelebb vonta felhevült testem az övéhez. Kezemmel beletúrtam édes, selymes hajába, ő pedig hüvelykujjával az arcom simogatta. Ismét eldőltünk Edward ágyán, én fölé kerekedtem és nyakától kezdve kínzó lassúsággal elkezdtem csókolgatni. Ingje gombjait szépen, lassan gomboltam ki, majd az ágy mellé a földre hajítottam. Jobb kezemmel végigsimítottam szerelmem csodálatos fedetlen mellkasán, és újra csókolgatni kezdtem őt. Edwardból egy vágytól teli morgás tört elő, és hallottam- éreztem, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Ajkaimmal ismét az övéit kerestem, és vadul csókolni kezdtem. Jobb lábam „átdobtam” szerelmem csípőjén és egy kicsivel férfiassága fölé ültem. Edward megragadott kétoldalt a csípőmnél fogva, mire én ringatni kezdtem azt. Pár másodperc elteltével éreztem szerelmem egyre merevedő férfiasságát. Kedvesem szemeibe néztem, de nem láttam mást, csak a vágytól elsötétült éjfekete tekintetet. Hirtelen a felsőm megadó reccsenésére eszméltem fel.
- Így jobban tetszel – mondta, és felült velem az ölébe majd felsőtestem kezdte csókolgatni mire számból egyre hangosabb nyögések törtek elő.
- Miért kínzol? – kérdeztem.
- Te is ezt tetted velem – válaszolta, és ujjával megérintette a legérzékenyebb pontom, mire halkan felsikkantottam. Hallottam, hogy a nadrágom is cafatokban hullik a földre. Bal kezemmel én is megfogtam Edward nadrágját, és egy egyszerű rántással letéptem róla.
Hirtelen Edwardból egy nem tetsző morgás tört elő, amit nem tudtam mire vélni – eddig ezzel nem volt semmi baja.
- Ssh – súgta Edward és ránk rántotta a takarót.
Az ajtó kinyílt, és Emmett kukucskált be rajta.
- Hiába, nem veszem be, hogy alszotok – mondta nevetve.
- Emmett tűnj el innen! – morogtam rá.
- Mi a baj Bella, csak nem zavartalak meg a játékban? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Menj már! – morogtam megint rá.
- Biztos nem maradhatok? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel.
- Biztos – vágtuk rá azonnal- egyszerre szerelmemmel.
- Hát jó… - hajtotta le Em a fejét és becsukta maga után az ajtót.
- Végre! – adtam hálát az égnek.
- Talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom.. – húzta el a száját Edward.
- Miért?
- Mi lett volna, ha Nessie nyit ránk? – kérdezte.
- Ohh, Edward fogd be! – morogtam rá, és hevesen csókolni kezdtem. Ő nem tiltakozott, kezével a hajamba túrt és testem az övéhez préselte. Kezem az alsónadrágjába kalandozott, mire szerelmem belenyögött a csókunkba.
- Miért kínzol? – tette fel a nálunk már oly’ gyakori kérdést.
Válaszul csak beharaptam az alsó ajkam és elvesztem a fekete szemekbe. Edward felülkerekedett rajtam, fölém hajolt így én kerültem alura, majd csigalassúsággal csókolgatni kezdte kebleimet. Bal kezével megtámaszkodott felettem, míg a jobbal combjaim simogatta.
- Hmm.. – nyögtem fel – Miért kínzol? – kérdeztem nevetve.
- Én? Kínoználak? – kérdezte kedvesem kaján vigyorral az arcán, és a nyakam kezdte csókolgatni.
Sokáig folytattuk Edwarddal ezt a „miért kínzol játékot?” végül hagytuk, hogy a vágy utolérje minden egyes porcikánkat, megsúgom olyanokat is amelyekről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. A kéj édes ízével testemben feküdtem el az ágyon, és fejem szerelmem vállára hajtottam.
- Szeretlek – mormoltam.
- Tessék? – kérdezte Edward, mintha nem hallotta volna jól, amit mondtam.
- Szeretlek – mondtam újra.
- Azt hiszem meg kell keresnem Carlisle-t, valami baj lehet a hallásommal – rázta mosolyogva a fejét.
Erősen koncentrálni kezdtem, a pajzsom szépen lassan kilöktem elmémből, így feltárva férjem előtt gondolataim.
- Szeretlek – üzentem Edwardnak.
- Hm, a képességemmel is valami baj van.. valaki folyton azt hajtogatja, hogy Szeret.
- Tényleg, ki az? Leszedem a fejét – morogtam.
Kedvesem végig simított az arcomon, és közelebb hajolt hozzám. Ha még ember lennék, akkor most tuti elállt volna a lélegzetem, és a szívem őrült tempóban verne a mellkasomban.
- A világ legcsodálatosabb teremtése, az én szívem és lelkem, a szerelmem, a kincsem, a féltett álmom, a feleségem – mondta a szemeimbe nézve.
- Huha, mázlista egy nő – nyögtem.
Edward megrázta a fejét – Nem! Én vagyok mázlist, hogy Ő az enyém lehet – villantotta rám a kedvenc féloldalas mosolyát.
- Majd bemutatsz egyszer neki? – kérdeztem.
- Csak ha jó kislány leszel – kacsintott rám, és ajkaival megérintette az enyémeket.
„Jó kislány, na persze” – duzzogtam magamban – „Mellette jó kislánynak lenni. Edwardnak tényleg elromlott valamije, egy agytekervénye!”
- Nem romlott el semmim – duzzogott szerelmem.
- Tényleg? Az előbb még azt mondtad, hogy meg kell vizsgáltatnod magad Carlisle-el mert elromlott a képességed, és a hallásod se a régi – kuncogtam.
- Azóta helyre jött – kacsintott.
- Hm – mélyen beszívtam Edward édes illatát, közelebb hajoltam hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Szeretlek – mondta szerelmem szemeimbe nézve.
- Örökre- bújtam még szorosabban Edward karjai közé. Kezével a hátam simogatta, nem tudtam betelni a kényeztetéssel. Mikor lehunytam szemeim olyan érzés volt, mintha aludnék. Órákig feküdhettünk így, beszéd nélkül. Most nem volt szükség szavakra, egymás ki nem mondott gondolatait értettük. A levegőben kézzel tapintható volt a szerelem. A Mi szerelmünk, mely végre ismét kibontakozhatott.
- Le kellene mennünk – mondta Edward, és éreztem, hogy teste megfeszül.
- Mi a baj? – kérdeztem automatikusan.
- Menjünk le- simított végig Edward arcomon, és láttam a szemeiben a fájdalmat.
- Edward! Érzem, látom, hogy valami baj van – mondtam feszülten.
Szerelmem kikelt mellőlem az ágyból, és magára vette ingjét és nadrágját, majd én is követtem a példáját felvettem egy farmert és egy felsőt, megfogtam Edward kezét és így lesétáltunk a nappaliba. Mindenki bús- komor képet vágva bámult maga elé, még Emmett se poénkodott.
- Bella beszélhetnénk? – kérdezte Carlisle.
- Persze – bólintottam és Carlisle dolgozószobájába sétáltunk.
Carlisle leült az asztalhoz.
- Üljetek le – kínált hellyel.
Leültem vele szembe, Edward pedig a bal oldalamra, kezem görcsösen szorongatta.
- Bella – kezdte Carlisle – Édesapád tegnapeste egy betörésszínhelyére látogatott, de a betörő még a házban volt. Sajnálom Bella, mire behozták édesapád a kórházba a szíve már leállt, én mindent megtettem – csuklott el a végén a hangja.
Az agyam kikapcsolt, és én csak lebegtem az élet vízének felszínén.
***
- Bella kérlek, nyisd ki a szemed – kérlelt egy édesen csengő hang. – Bella, szerelmem – éreztem meg tenyeremen arcát. – Bella – nyögte fájdalmas hangon.
Beszélni akartam, mondani, hogy ébren vagyok, de egyetlen hang se jött ki a számon. – Eeedd – nyögtem.
- Bella! – fújta ki a levegőt kedvesem.
.jpg)
