"Twilight 5" - Billiant Moon 1.fejezet

Előszó

Nem is emlékszem, hogy kezdődött az éltem. De mégsem bántam meg hogy 3 évvel ezelőtt apámhoz költöztem. Nem hittem a mesebeli lényekben, de mára nem tudom, már mit gondoljak. Néha azt hiszem csak egy álomba csöppentem bele. De ha az élet valóra váltja a legfontosabb álmod, meddig is tarthat az? Örökké? Napokig? Hetekig? Évekig? Az én válaszom az örökké valóság lesz. Mert három személy mindig ott lesz velem, bármi is történik az idő során. És hogy kik is azok? Majd meglátjátok.

1. fejezet- Emlékek

1 év telt el vámpírrá születésem óta. Az idő csak úgy repül. Már a napokat se tudom számolni, hiszen Renesmee se a korához képest néz ki. Charlie minden nap meglátogat minket. Teljesen oda van Renesmeeért . Jacob és Nessie nagyon közel állnak egymáshoz, és most már nem bánom, hiszen Jacob mindig is az életem része volt és lesz..
- Pontosan szeptember 13-át írunk a naptárba - figyelmeztetett Alice
Alice mindig is imádta megszervezni a partikat, bármennyire is győzködtük őt Edwarddal, tudtuk, hogy úgysem fogja kibírni egy évfordulós parti nélkül. Leültem a számomra még mindig hatalmas nappaliba a családom házába. Ültem és csak arra tudtam gondolni, hogy már 1 éve Mrs. Cullenként ismernek az emberek. Edward semmit se változott, tudom kinézetre soha nem fog megváltozni, de még mindig ugyanúgy szeret, mint 3 évvel ezelőtt, számomra ez még mindig hihetetlen,és az hogy van egy gyerekünk, a mi gyerekünk, ez már tényleg kezd hasonlítani egy álomra, és ez az álom soha többé nem szakíthat ketté minket .
- Bella, Bella - szólt újra és újra Alice.
- Igen Alice?- Vidd át a házatokba Renesmee-t öltöztesd át, te is öltözz át és gyertek vissza.
- Rendben.
- Renesmee !!!??
- Hello Bells
- Oh, szia Jacob, nem láttad Renesmee-t ?
- Velem volt, kicsit meg futtattam – vigyorgott rám.
- Oké, és most hol van?
- Szia, anyu!
- Na, végre előkerültél, indulhatunk?
- Hova?
Renesmee olyan volt mintha én lennék, a szeme, az arca annyira hasonlítottunk, de Edward vonásai is látszottak rajta a fehér bőre, a haja színe.
- Haza, átöltözünk és utána visszajövünk, Jacob biztos itt lesz addig.
- Ugye itt maradsz Jacob?
- Felőlem
- Na, gyerünk indulás kicsim, apa biztos már vár otthon.
- Rendben.
Néha az őrületbe tudott kergetni az, hogy a lányom mennyire oda van az én legjobb barátomért, és az a hosszú vontatott elválásuk is .De szeretik egymást és ez a legfontosabb, én már csak tudom, mindenem képes voltam feláldozni az igaz szerelmemért,és megérte bármennyi kínt is kellett megélnem most itt lehetek, az én szerető családommal együtt.
- Gyerünk anyaaaa!!!! - Kiáltotta Nessie az ő sajátos kis csilingelő hangján.
Épp a ház elé értünk, amikor megláttam Edwardot egy hintaszékben a teraszon, persze így még jobban hasonlított egy álomra.
- Sziasztok!!
- Szia apu - és Renesmee már az ölébe is volt, kicsi kezeit Edward arára helyezte és megmutatta neki a gondolatait.
- Ügyes vagy kicsim, most futás átöltözni - Nessie felállt és befutott a házba, én oda sétáltam Edwardhoz, olyan feszültnek tűnt, valami baj van éreztem, az ölébe ültem ő pedig óvatosan megcsókolt, pont olyan volt ez a csók még mikor ember voltam, nem lépte át a határt, pont megfelelt.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Semmi,1 évvel ez előtt pontosan ilyen csókot adtam az akarom után. Ember voltál, óvatosnak kellett lennem, de most már nem.
- És ez rossz? – kérdeztem meglepődve.
- Néha igen, hogy nem láthatom, hogy elpirulsz ha bármi olyat mondok neked, látom azt hogy sokszor sírnál, de nem teheted, vagy az hogy nem érzem többé az illatod, ma este a parti után kérlek legyél újra ember.
Hát mit ne mondjak ez igazán meglepett Edwardtól. Eddig azt hittem, hogy pont az a lényeg, hogy neki ne legyen többé nehéz, erre pedig legyek újra ember? Ezt mégis hogy gondolja?
- Hogy lehetnék újra ember? – kérdeztem összezavarodva.
- Ez igazán egyszerű, ügyetlennek kell lenned, és óvatosnak semmi vámpír cselekedet.
- És Renesmee?
- Őt bízd csak rám, Rosalie biztos szívesen vigyázni fog rá.
- Oké – sóhajtottam fel.
Még mindig furcsálltam ezt az egész emberesdis dolgot, de most nem volt időm ezen gondolkodni át kellett öltöznöm és vissza kellett mennünk a Cullen házba.
- Anyu, anyu, anyu – kiabálta Nessie.
Jézusom, egyből berohantam a lakásba.
- Itt vagyok kicsim, mi a baj? – siettem egyből hozzá.
Ajaj, Renesmee elvágta a kezét, miközben a ruhájáról vágta le a címkét. Edward másodperceken belül mellettem állt.
- Menj, csak majd én elintézem- mondta.
- Edward, tudom kezelni a helyzetet, nem fogok semmi őrültséget csinálni. Menj, öltözz inkább át.
Hogy gondolhatják azt, hogy képes lennék a saját lányomnak ártani? Bennem fejlődött, én akartam őt, az életem árán is. Hogy bánthatnám pont őt? Aki olyan, mint egy angyal az életemben? Bekötöttem Renesmee kezét, ráadtam egy piros ruhát, amin egy rózsaszín rózsa volt.
- Köszönöm anyu – puszilta meg arcomat.
Válaszként egy mosolyt adtam, megfésültem a haját, majd feltűztem.
- Elmegyek én is átöltözök, rendben kicsim?

- Veled mehetek? – kérdezte.
- Ha szeretnél – mosolyogtam.
Egy testhez álló kék selyemruhát vettem fel, megfésültem a hajam, felvettem az ölembe Renesmee-t, és kisétáltunk a ház elé, Edward már ott várt minket. Kék inget és fekete öltönyt viselt.
- Indulhatunk?- kérdezte.
- Aha – bólintottam.
Együtt átfutottunk az erdőn, szerettem együtt lenni a családommal nekem ezek a percek voltak a legemlékezetesebbek, hiszen azzal a két személlyel lehettem, akik az én életem közepei voltak. Itt is vagyunk a nagy fehér ház előtt. A Cullen ház. Alice ezúttal fehér díszítést választott, Mindenhol fehér virágok voltak és fehér lámpások.
- Isten hozott - titeket köszöntött minket Esme.
- Szia, anyu – ölelte át Edward
- Szia, Alice hol bujkál? – kérdeztem.
- Szia, mama.
- Azt hiszem, épp átöltözik – mondta mosolyogva.
- Rendben, köszönöm.
Besétáltam a házba.
- Aliceeeee, Aliceeeeeeee , hol vagy??? – kiáltottam.
- Igen Bella?
- Alice ez gyönyörű lett
- Örülök, hogy tetszik - Alice felnevetett.
- És milyen hamar elkészültél vele!
- Volt segítségem, Esme sokat segített a díszítésbe, Emmett és Jasper pedig feltették a díszeket. Rosalie pedig fogadta a vendégeket.
- Vendégeeek ???????
Én azt hittem, hogy csak egy kis családi ünneplés lesz, hát igen EZ ALICE !!
- Nyugi Bella, csak pár ember, de ha már az esküvőn ott voltak illik meghívni az évfordulós partira is!
- Jól van, jól van, de nem lesz kicsit furcsa, hogy már nem ember vagyok?
- Nyugi apukádon kívül, és Nessien kívül egy ember se lesz.
Ez tényleg megnyugtatott, hiszen hogy magyaráznám el pl.: Mike-nak hogy miért lettem ilyen csinos, hirtelen?!
- Rendben kösz, Alice!
Próbáltam elvegyülni a tömegben, élvezni a „bulinkat” de nem sok sikerrel jártam, állandóan Edward szavai csilingeltek a fülembe, „este legyél újra ember!” nem tudom mégis, hogy gondolja ezt.. de, olyan nem is tudom, furcsa nagyon, mi a baj a vámpír énemmel? Mit ronthattam ennyire el? Nem világos ez nekem, vagy lehet, hogy csak én csinálok a bolhából elefántot?
- Bella kedvesem - egy ismerős hang szólt a hátam mögül, megfordultam és Edward állt mögöttem ki más is lehetett volna..
- Emlékszel mit kértem a házba tőled?
-„Legyek újra ember”
- Igen, és mikor?
- Este.
Nem értettem mit akar ezzel mondani, azt hittem csak a parti után érvényesül ez „Bella újra ember” játék.
- És nézz az órára.
Pontosan este nyolc óra volt.
- Nyolc óra – mondtam.
- Igen – vigyorgott szerelmem.
- Akkor „Bella újra ember” – sóhajtottam.
- Pontosan
Mielőtt egy szót is szólhattam volna, felkapott a hátára és végig rohant velem az erdőn, fogalmam se volt, hogy merre megyünk, végül a régi balett termemnél megállt. Pont ahol megmentett Jamestől. Most már főképp nem értettem semmit. Miért hozott pont ide?
- Emlékszel még erre a helyre?
- Edward Cullen. Most ugye csak viccelsz? Hogy ne emlékeznék arra, amikor kimentettél James karjai közül? Homályos emberi emlék csupán, de az elmém nem szelektálta.
Majd mielőtt befejezhettem volna a mondatom megint a hátára kapott és tovább futott, most visszatért az erdőbe az erdőnek, annak a részére amikor, fagyhalál idő volt, amikor Victoria értem jött, és megmentett, amikor mi az erdőbe sátoroztunk, és amikor igazán hálás volt Jacobnak. Majd hirtelen megint megállt, én leszálltam a hátáról és megint feltette a kérdését:
- Emlékszel erre a helyre?
- Edward mégis hogy ne emlékeznék, a világ leghidegebb napja volt, és nekünk akkor kellett persze sátrazni, és ismét megmentettél.
Ismét arra vártam, hogy a hátára kap és megint eszet vesztett rohanásba kezd, de nem ezt tette, óvatosan közelített felém, amennyire óvatos csak lehetett az egyik kezét felemelt, majd azt mondta – Nem kell félned Bella, most már biztonságba vagy.
Ismerős szavak voltak, de nem tudtam őket a helyükre rakni, mintha itt történt volna, de sötét, borús emlékek voltak, és fájtak, nagyon fájtak. Hirtelen összecsuklottak a lábaim, és ha Edward nem kap, el a földre vágódok.
- Szerelmem, szerelmem jól vagy? Ez igazán emberi volt.
- Igen, igen, csak nehéz volt vissza emlékezni nem tudom mi ütött belém.
Edward óvatosan megközelítette az arcom végig simította ajkaim, majd ajkait rátapasztotta az enyémekre és vadul megcsókolt. Ez több volt mint „jó” Edward mindig is az én gyógyszerem volt, mindig tudta mit igénylek, még ha a gondolataimban nem is tudott olvasni.
- Azt hiszem, most már jól vagyok, sőt tökéletesen.
Edward felnevetett. És azén kedvenc féloldalas mosolyom kaptam, amibe mindig is beleszédültem, az ő ellenállhatatlan mosolya.
- Ops.! Szeretnél inkább haza menni?
- Nem, nem, jól vagyok, azt hiszem.
Majd megint a hátára kapott, és a régi szobámba találtam egyszer csak magam, de ő nem volt sehol. Befeküdtem az ágyamba és csak bámultam a plafont. Ha tudnék aludni akkor most biztos megtettem volna, a régi ágyamba feküdtem ugyan az a lila huzat volt felhúzva mint 3 évvel ezelőtt. Edward egyszer csak a szobámba termett. Leült velem szembe az ágyamra, én is felültem.
- Alice nem fog haragudni?
- Megemlítettem neki hogy mi el fogunk tűnni, végül is mi nem akartuk ezt az ostoba partit.
- Ismered Alice-t.
- Igen, de most nem ez a lényeg.
- Hanem?
- Három évvel ezelőtt még apukád aludt mi ebbe az ágyba feküdtünk, együtt voltunk csak te és én.
Hirtelen abba a pozícióba találtam magam, amikor egymás mellett feküdtünk, félig átkaroltam Edwardot, be voltam bugyolálva egy vastag takaróval, arcát a hajamba rejtette én pedig a mellkasán feküdtem.
- Edward, nem szereted a mostani életünket?
Edward arca elfintorodott
- Már hogy ne szeretném, csak kíváncsi vagyok hogy mennyi dologra emlékszel a régi életedből.

- Mindenre, aminek van értelme.
Szívem szerint inkább megmutatnám Edwardnak, de ma „embernek” kell lennem. Edward hirtelen felállt a karjaiba kapott kiugrott velem az ablakon,és futni kezdett. Egy olyan helyre vitt amitől, 18 éves korom óta rettegtem. Az a hely ahová soha többé nem akartam kerülni. Életem legfájdalmasabb pontjához érkeztünk. Az a pont, amibe majdnem belehaltunk mindketten. Edward meg állt óvatosan lerakott a talajra, de nem engedte el a derekam, érezte, ha most elenged, összesek. Láttam arcán a szomorúságot pont azt, amit 4 évvel ez előtt, amikor elhagyott.
- Edward mért jöttünk ide? Ugye nem? Nem, nem!!!! – üvöltöttem.
- Bella kedvesem, Bella kérlek, nyugodj meg, Bella – simogatta a hátam.
- Nem, nem, nem, nem hagyhatsz el újra, Edward!
Ha tudtam volna sírni a város „víz alatti” városként végezte volna.
- Bella, szerelmem, kérlek, nyugodj meg, Bella eszem ágába sincs elhagyni!
Fejem a mellkasába temettem, nem mertem felnézni, féltem, nagyon féltem, az emlék képektől, hogy újra látom, amint azt mondja „Én már nem szeretlek.”
- De hát akkor mér jöttünk ide?
- Emlékezés Bella..
- Most én jövök egy kérdéssel Edward Cullen! Megbántad, hogy mégis velem maradtál?
- Isabella Cullen soha de soha nem bántam meg, mindig is rád vártam.
- Edward kérlek mennyünk innen.
Mivel Edward látta rajtam hogy ez mélyen, és fájdalmasan érint karjaiba kapott és egészen arra a helyre vitt ahol majdnem elvesztettem a családom, és a barátaim, amikor Volturi el akarta tőlem venni a lányom, de én meg tanultam kezelni a pajzsom, mindenkit megvédtem ez által, legyőzhetetlenek voltunk. De Aro látta az igazságot és békével távozott, vártam Edward kérdését, de nem tette fel, csak némán álltunk egymás mellett, de nem tudtam elképzelni, se hogy mi járhat a fejében.
- Halhatatlanságod első olyan pillanata ahol te lehettél a csatába a „királynő” mint a sakktáblán.
Edwardnak teljesen igaza volt, ha nem lett volna, ez a képességem már rég halottak lehetnénk. Majd hirtelen megint a hátára kapott végig rohant az erdőn, de egy ismerős helyen megállt, tudom, hogy nagyon rég jártam itt, nem is tudom már idejét, de annyira ismerős volt, emberi emlék volt, de emlékeztem, Edwarddal a mi rétünkön voltunk.
- Emlékszel?- kérdezte Edward.
- Mióta nem jártunk itt, semmit nem változott.
Fáradtnak éreztem magam, pedig ez képtelenségnek tűnt. Úgy éreztem mindjárt elalszok, Edward az ölébe kapott.
- Remek alakítás Mrs. Cullen.
Egészen a Cullen házig futott velem. A bejáratnál lerakott és besétáltunk, olyan volt mintha friss házasok lennénk. Renesmee egyből ide futott , és már a karjaimba is volt. Alice pedig csinált egy fotót rólunk. Az én kis családom. Későre járt, ideje volt Nessie-t is ágyba fektetni. Átadtam kicsi lányom Edwardnak. És oda léptem Alice-hez.
- Nagyon szépen köszönök mindent
- Én köszönöm Bella.
Edward kezébe már el is aludt Renesmee. Átfutottunk az erdőn Renesmee-t pedig befektettem ágyába. Imádtam nézni, ahogy alszik bárcsak tudtam volna, mit gondol, Edward a mázlista mindig tudta mi jár a fejében. Edward mellém állt és nézte a lányunkat.
- Mire gondol? - kérdeztem
- Ránk. Látta ma hogy mennyire szeretjük egymást és ez boldoggá teszi. De a legtöbbször rólad álmodik. Emlékszik milyen volt magzati kora hogy mindenki el akarta venni tőled, és nagyon hálás Rosalie-nak hogy ki állt melletted. Tudja, hogy mennyi fájdalmat okozott neked, akaratlanul, és azt is tudja, hogy milyen nehéz most neked. Nagyon félt téged, mert téged szeret a világon a legjobban, meg persze engem.
- Ez, ez, ez… egyszerűen olyan hihetetlen
- Mindenkit megbolondítasz, gyere hagyjuk aludni.
- Rendben.
Befeküdtem az ágyunkba, Edward mellettem termett.
- Vége a „Bella újra ember játéknak”?
- Közel se.
Vajon mit tartogat még Edward?
- Emlékszel a nász-éjszakánkra?
- Hogyne emlékeznék életem legszebb estéje volt
- Ez az este is legyen olyan. Óvatos. Én pedig magam elé képzelem a régi illatod. Menni fog?
- Ööh, remélem.
Ezzel a lendülettel kezét a kezemre tette és óvatos csókot lehelt ajkaimra.